Első Fejezet

Sziasztok!

Mit is mondhatnék... ? Talán egy nagy köszönömöt. Igen, azt kéne. Eszméletlen hálás vagyok, amiért ennyien feliratkoztatok, és azért is, hogy ennyit vártatok a részig. Tudom, hogy sokat csúszott, igazából ez már meg volt írva, csak sok dolgom volt, és nem volt időm átnézni. Mielőtt nekiesnétek lenne egy megjegyzésem: ez a történetszakasz a prológusban történt dolgok előtt van! Oké, ez így kicsit zavarosnak hangzik, de majd rájöttök. Na mindegy is. Jó olvasást! :)

Olivia Johnson
December 7

A kanapén ültem, és törökülésbe felhúzott lábaim próbáltam betakargatni egy pokróccal. Forró csokimért nyúltam, ami addig a krémszínű dívány mellett lévő kis szekrényen pihent. Kortyoltam egy nagyot belőle, majd elkezdtem összegezni, hogy milyen napom is volt.

Gondolkodásom nem zavarta semmi, csakis a kandallóban égő fa ropogása.

Vajon milyen lehet? Milyen lehet tétlenül feküdni a tűzben, és várni, hogy szénné válj?

Égj el! - visszhangzott egy mondat a fejemben.

Hmm, nem is olyan rossz ötlet. Az mindenkinek jobb lenne.

Gondolataim egy hangos kopogás szakította félbe. Majd még egy, és még egy. Valaki ma nagyon türelmetlen.

- Liv, engedj már be! Szétfagyok - kiabált be barátnőm.

Bögrémet visszatettem a barnás, bordó szekrényre, norvég mintás pokrócom lelöktem lábaimról, és lábujjhegyen - hogy a hideg padlót ne érintsem a talpammal - elindultam a bejárati ajtó felé

- Na végre! - sóhajtotta barátnőm, és engem szinte félrelökve betódult az ajtón.

Karom libabőrös lett, ahogy a hideg szél besüvített - a több, mint húsz fokosra fűtött házba - és ezzel hódarát fújt az arcomba.

- Elképesztő, hogy mi van odakint! Kész jégkorszak - panaszkodott Mady, miközben levette piros, bolyhos kesztyűjét, majd megvált fehér, kötött sapkájától is. Szőke hajában olvadoztak a hópelyhek, az arca kipirult volt a kint uralkodó hideg miatt.

Jézusom, még így is milyen gyönyörű!

- Kérsz forró csokit? Kakaót, kávét? - ajánlottam fel, miközben kulcsra zártam a nagy barna ajtót.

- Egy forró csokit - mosolygott, miközben felakasztotta szövet kabátját.

- Oké – bólintottam, majd kisiettem a konyhába, és előpakoltam a kellékes dolgokat.

***

- Na és milyen napod volt? – érdeklődött, miközben leült mellém a kanapéra.

Csodálatos … Megint megaláztak, kiröhögtek, elszedték a cuccaim, kaptam egy intőt mások miatt, és elromlott a zenelejátszóm, mert beledobták a takarítónő felmosó vizébe. Na és neked?

- Tűrhető – vontam vállat – Neked?

- Jó – mosolygott – Képzeld, Pete elhívott a téli bálba - vigyorgott, és látszott rajta, hogy majd kicsattan az örömtől.

Már megint ez a Pete. Menne a picsába az a hülye barom.

- Szuper - mosolyogtam erőltetetten - Gondolom, akkor vásárlás lesz.

- Igen - válaszolt csillogó szemekkel.

Nagyot sóhajtottam és kortyoltam a forró csokimból.

Hogy én mennyire nem bírom azt a Petet. Csak kihasználja Madyt, és szegény lány meg nem veszi észre. Elvakítja a rózsaszín köd. 

- Olyan nagy, pink, habos-babos ruhát akarok! Az olyan szép. Tudod, amilyet láttunk, aminek a felső része tele van rakva apró kövekkel - hadarta Madison, miközben vadul gesztikulált.

Olyan könnyen be tud lelkesedni. És ehhez a tulajdonságához kötődik az, hogy emiatt gyakran pofára esik. Sose tudtam elképzelni, hogy mi zajlik a fejében, miközben visongva meséli, hogy mi történt vele aznap. Túl lányos... Lehet, hogy nekem is ilyennek kéne lennem.

- Liv, figyelsz te rám egyáltalán? - nézett rám kissé mérgesen.

Nagyot sóhajtottam és tekintetem felé irányítottam.

- Persze!

- Akkor jó - mosolyodott el, és tovább kezdett mesélni.

Hosszú estém lesz, az biztos.

***

- Haza kéne mennem - szólalt fel Madison. A plafonról rá irányítottam tekintetem, majd bámultam. Mindig is utáltam, amikor ezt mondta.

- Nem maradsz még egy kicsit? - próbáltam maradásra bírni. Nem akartam egyedül lenni, és nem akartam abban a tudatban lenni, hogy ő máshol van. Mellettem van a helye.